Videó: 16 km-t utazott a felfüggesztésbe kapaszkodva a koala, mire a sofőr rájött, hogy valami nem stimmel
Nem értette az ausztrál sofőr, miért akarják levillogni az útról. Aztán jött a meglepetés.
Nem értette az ausztrál sofőr, miért akarják levillogni az útról. Aztán jött a meglepetés.
Vannak olyan balesetek, amiket nehezen hisz el az ember, hogy megtörténhetett. Ez például pont egy ilyen.
Szinte állóra kellett fékezni az autókat a szerb autópályán, annyira lecsökkent a látótávolság.
A tapasztaltabb oktatók általában elmondják a tanulóvezetőknek, hogy a vasúti átjárónál csak azután szabad elindilni, ha már teljesen felnyílt a sorompó, és a lámpa is átváltott. Most azt is láthatjuk, miért nagyon bölcs ez a tanács.
Két autós is a sínekre hajtott, a tilos jelzés ellenére. Az egyikük úszta csak meg a dolgot.
A garázsban több tucat IFA sorakozik egymás mellett, első ránézésre kitűnő állapotban.
A tehén úgy döntött, nézelődik egy kicsit, a felvételt készítő autós viszont érthető módon megijedt – látva a közeledő táblatartó szerkezetet.
Az álmoskönyvek szerint nem jelent jót egy rendőr orra előtt szabálytalankodni az autóval, de ez most egy kicsit keményebb helyzet volt.
A személyautó sofőrje nehezen viselte el, hogy furgon két helyet foglalt el a parkolóban, így hosszas dudálásba kezdett.
Egy hibás fékkel száguldó teherautó mindig nagy pusztítást tud végezni, de ilyen esetet nem mindennap lát az ember.
Az egész balesetet rögzítette egy fedélzeti kamera, aminél úgy tűnik, több hiba is közrejátszott.
Pedig nem kevés ilyen videó jön szembe a neten nap mint nap.
Furcsa, de sajnos nagyon is gyakran előforduló hibát rögzített Szombathelyen az autóba szerelt fedélzeti kamera.
A sofőr úgy gondolta, őt nem állíthatja meg semmilyen áradás. Nem is állította.
A Tesla-tulajdonos videóra vette, mi történne, ha valaki elaludna, vagy rosszul lenne egy önvezető módba kapcsolt Tesla volánja mögött.
A pénz még nem feltétlen jár együtt bölcsességgel.
Az enyhe kifejezés, hogy a hölgynek nem sikerült megfelelni a követelményeknek.
A Bentley utasának nem volt kedve elmennie a kukáig, így inkább a parkoló szélén tette ki a zacskó szemetét. Hiba volt.
Kína Csöcsiang tartományában szerdán balesetezett az alábbi videón látható kamion, a sofőrnek még így is nagy szerencséje volt.
A sofőrnek egy Smart-méterű autóval kellett volna beparkolnia egy, az autónál nagyjából háromszor nagyobb helyre.